Időpont: 2019. augusztus 1. 13:30
Helyszín: 4913 Panyola, Szombathelyi utca 10. Közösségi Ház
Téma: „Szolgáltatások elérhetőségének javítása a településfejlesztés eszköztárával”
Projekt azonosítószám: EFOP-1.6.3-17-2017-00010
Az ülés témája a „Szolgáltatások elérhetőségének javítása a településfejlesztés eszköztárával”. Panyolára, mint helyszínre több okból esett a választás. Egyrészt, mint határ menti kistelepülés, az egyes szolgáltatások kapcsán a hiányok hatványozottan jelentkezhetnek, másrészről pedig mivel a település támogatja a helyi termelőket, vállalkozókat, így kiváló példa arra is, hogy a saját erőforrások milyen módon hasznosíthatók gazdaságosan és hatékonyan helyben.
A rendezvényen civil és közigazgatási szervezetek, vállalkozók egyaránt képviseltették magukat. A programon Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket, Dr. Batári Henrietta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal felzárkózási munkatársa bemutatta a projektet. Muhari Zoltán Panyola Község Önkormányzatának polgármestere előadást tartott, melyben elmondta, hogy a helyi értékek milyen módon hasznosíthatóak, elmesélte a Panyolán évről-évre megtartásra kerülő Panyolafeszt történetét, bemutatta továbbá, hogy mi az amivel a településnek meg kell küzdenie (pl. szakember hiány). Ezután sor került egy kerekasztal beszélgetésre, melyen a résztvevők megvitatták az ülés témáját, a felmerülő problémák kapcsán javaslatokat tettek. Nagy potenciál rejlik a helyi erőforrások hasznosításában, a hagyományápolásban és a turizmusban, illetve ezek tudatos összekapcsolásában. Meg kell találni azt az értéket/értékeket, ami az adott település sajátja, és erre felfűzve egy életképes, hasznot termelő brand építhető ki. A rendezvény végén lehetőségük nyílott a részvevőknek a Panyolai Szilvórium meglátogatására.